A légüres tér összeroppant. Kivételesen kapok levegőt, pedig most jobb lenne megfulladni. Ettől még az is jobb lenne…

Nincs hideg, de én belülről fázok; az izmaim összecsomósodnak a jégtől, alig bírom megmozdítani még az ujjaimat is. A fürdőkádban állva a bal halántékomat a csempének támasztottam, lehunytam a szemeimet, folyattam magamra a forró vizet, hátha az egy kicsit átmelegít. Közben a kezembe haraptam amíg már fájt az állkapcsom. 2 perc, nem több. Addig így ácsorogtam. Továbbra is fázok.

Rájöttem miért szeretik az emberek az egyhangú rendszerességet. Keretet ad és kitölt. Értelmet ad minden olyan percnek, mikor nem a zuhany alatt állva próbálunk megmelegedni a nem szűnő fagyosságból. Segít eltelni azoknak a  perceknek is, mikor a saját ujjainkat gyűrögetjük és  közben próbálunk semmire sem gondolni az ujjlenyomatainkat tanulmányozva. Sok ilyen perc van, az én életemben még annál is több. Mikor a festést bámulom a falon vagy a párnámat simítom végig újra meg újra azt tapogatva a vaksötétben milyen puha, miközben bugyborékolva fuldoklok saját taknyomtól és könnyeimtől; és még számtalan ilyen alkalom, egyik keservesebb mint a másik, alig várom hogy elmúljanak míg jön a következő. Közben pedig egy sornyi rendszeres tevékenység, mindig katonás egymásutánban, példásan felsorakozva és ezzel engem is megvigasztalva: letörlöm a sminkemet, a mosógépre készítem a törölközőmet, megengedem a vizet, beállok a kádba, először tusfürdő aztán arclemosó, ha rossz napom volt akkor ez a kör akár kétszer is ismétlődik, aztán víz elzár, előbb a hideg aztán a meleg, szárazra dörgölöm magamat, jöhet a háromféle krém, bugyi-póló-alvós rövidnadrág, fogkrém a fogkefémre, mindig bevizezem, 3 perc, kétszer öblítek. Már az megnyugtat picit ahogy leírtam. De néha még ez sem elég, olyankor összegömbölyödve a takaró alatt a medvémmel, jön a szokásos vekengés, sírás, mikor-mi van terítéken, a végeredmény úgyis egy újabb rémálmokkal tarkított éjszaka és egy gyűrött, szar reggel.

Hideg van. Meg fogok fagyni.

20 éves vagyok. Frissen szabadult mustang, vadló a nagyvárosban. Már elmúlt a kezdeti megilletődöttségem, szívtam magamba annyi londoni levegőt amennyitől újra élettel telinek érzem magamat és pont akkora az arcom, mint amekkora kiutazás előtti legjobb napjaimon volt.

Egy rakat fiatallal élek együtt, bár még így is én vagyok a ’legkisebb’; a többiek mind idősebbek és régebb óta tolják a szekerüket brit honban. Vegyesválogatott, link és lump jól megfér a babysitternek álcázott prostival meg a magát halálra dolgozó családapával egy pecuban.

És a szórakozás… Na azt aztán tudják tolni. Péntek este van, csapódok hozzájuk mert nincs jobb dolgom és a lelkesedésük átragad rám is – most aztán bemutatják hogyan vigad a magyar ha van rá pénze és alkalma. Kucorgunk mind egy kicsike szobában, kis alufólia tasak kerül elő, hajtogatják-bontogatják kifelé. Kérek kólát? Én, kólát? Dehogy. Sosem iszok, rosszat tesz a fogaknak, amikre én köztudottan háklis vagyok. Röhögnek jóízűen, teli szájjal. Nem olyan kólát, butus… És felszínre kerül az alufólia gombóc tartalma, fehér, keserű szagú por, már porciózzák is ki a TV tetejére bankkártyával, kis utcácskákat húznak egymással tökéletesen párhuzamosan a gyakorlott kezek, és szakavatottan tekerik be vékony kis csőbe az újszerű 50 fontos papírbankót. Csak pislogok. Falusi kislány nagyvárosban. 5 perc és én meg a kokain örök barátságot kötünk. Még 5 perc és a legyőzhetetlenség érzése kerít hatalmába: hajnali 1 órakor öltözködök, húzom a sportcipőmet és futni indulok a fekete negyed közepén egyedül, fehér lányként, Londonban. Vagy másfél sarokkal odébb érnek utol autóval, és jól összeszidnak: elment az eszem hogy ilyen állapotban egymagamban futni megyek?!? Dehogy ment…Most jött csak meg igazán. Feszíti a mellkasomat a fiatalság mámora és a ’soha-nem-halok-meg’ érzés.  És a vicc az egészben: hogy ezt akkor tényleg el is hiszem. Még másnap is, mikor már nagyrészt cuccról lejövős fázisban vagyok és ráz a hideg két vastag pléd alatt meg kocognak a fogaim. Még akkor is azt hiszem: igen, hazaértem, megcsinálom, minden jó lesz.

A kokain maradt. De minden nem lett jó.

Van ez a lány. Hívjuk Vandának. (Nyilván nem ez a neve.) 26 éves, mondanám hogy nő, de van benne egy kislányos vonulat. Összefeküdtünk párszor, fülig belém is volt esve, ami már múlófélben van (pasi haverok szerint nem; bármikor az ujjam köré tudnám csavarni még mindig, véleményük alapján).

'Kapcsolatunk' on és off, leginkább azért mert nem szeretem a felém áradó túlzott rajongását az ágyon kívül, és ő eléggé túlkapta már nem is egyszer. (Ilyenkor mindig parkolópályára teszem és nem beszélünk jó ideig.) Aztán Vandácska valami kapcsán mindig visszakeveredik a képbe és olyankor szikrázik a levegő.

Mindenki azt hiszi hogy leszbikus, mivel hapsi a fasorban sem, de csajozós dolgairól mindannyian tudunk. Pultoslány, kolléganő, fesztiválos kiscsaj...Sorolhatnám. Faszt még nem láttunk az ágyában. Vagyis bocs, én láttam: a pasimat, de ő sem dugta meg. Vanda állítja bőszen az ellenkezőjét miszerint épp tegnap mondta hogy szexelt pasival is mostanában (hiszi a piszi), és csak nem találja a helyét.

A gond mindössze annyi, hogy én már eléggé gyereket várok, mégis megpocsékolnám Vandácskát ( Amúgy 6.hónap, ami azért már tényleg látszik a hasamon, pedig össz 5 kilót szedtem magamra eddig és szerencsére nem feltűnő ha nem akarom). Vagy ha nem Vandát, akkor egy másik nőnemű lényt, a vágyaimon nem változtat a 'kit' személye. Babóca apukája annyival reagálta le kínlódásomat, hogy varrjam le Vandát, mindenki lehiggad. Én úgy vagyok vele, hogy nagyon terhes vagyok, és inkorrektnek érezném ha születendő gyermekemet bevonnám ezirányú akciómba. Vanda? Jó kérdés, bár szerintem nem tiltakozna. Sőt... imádja ha az ágyban kihasználom, megkötözöm, ledominálom a padlóig és vonyíthat alattam. Különben miért lepett volna meg legutóbb egy fekete nyakkendővel és egy habos fürdővízben fetrengős túlfűtött fotóval?...

Szóval ciki, nem ciki, a terhesség nem állított át a fejemben semmit az ellenkező irányba; továbbra is izgulok a szopatnivaló bulákra (TAK-NYOS-RA!!!), még mindig látni akarom ahogy a pasimat egy másik férfi dugja és ő nyöszörög azon az izgatóan elvéknyuló hangon hangon amitől bepörgök, továbbra is nézek shemale pornót de akár kutyásat is, és a Wall Street farkas című filmben minden kihúzott csík szőke kóla látványától megremeg a gyomrom. 

Lehet csak befűzöm újra Vandát...

Szia Picúr.

Nem volt eső, csak pár csepp, idáig nem ért el a vihar (legalábbis fizikai valójában nem). Anyád nyűgös, éjjel legalább 4x felkeltem. Jó lenne legalább 4 órát végigaludni egyhuzamban. Mi lesz ha majd már a hasamtól sem férek el?...

Na mindegy. Ma reggel megérkezett az ehétre szóló NIVEA babás hírlevél. Amúgy nem rossz dolog ez, csak most sehogy nem passzol a helyzethez. Figyelj, ezt írja: "A magzat már mintegy 20 cm hosszú és a súlya kicsit több mint 140 gramm." Fogalmam sincs, hol férsz el bennem a 20 centiddel. Jóformán semmi nem látszik rajtam, nemhogy terhesség. Lehet hogy az érzékelt feszkó hatására elbújtál vissza a gerincem elé ahol múltkor voltál ultrahangon; nem lennék meglepve. Aztán: "A babát a szívverésed és a véráramlás ismerős hangjai veszik körül, de kezdi észrevenni a külvilágból beszűrődő zajokat is." Frankó. Magyarul azt hallgatod ahogy hüppögve bőgök. Biztos nagy élmény. "A látás is fejlődik; a retina érzékenyebbé válik a fényre és ha erős napsütés ér, a baba vörös ragyogást érzékel." Ragyogás? De jó, végre valami funky is jut neked. Mondjuk a pofám is ragyog, elég idegesítő hogy eszemet nem tudom mikor néztem ki utoljára ilyen baromi jól (még a derekam is visszakaptam valami csoda folytán), csak épp nincs kinek... Majd megkérem keresztapádat, lőjön pár fotót rólam hogy meg tudjam neked mutatni milyen jó hatással voltál rám. Nem leszek elhanyagolt, nyúzott vagy gyűrött, tényleg kiteszek magamért minden nap hogy jól nézzek ki. Mondjuk magamnak.

Szóval vissza a hírlevélhez: aszongya hogy "Itt az idő, hogy utazgass!" Ööö...oké. Vettem egy kiságyat neked amiért elautóztunk a város nyugati szélére, ez már utazásnak számít? De komolyan, hova kéne mennem? Meg vannak ezek főve. Jó, mondjuk megvettem a londoni repjegyemet szeptemberre, de azt színtisztán terápiás jelleggel mert honvágyam van és szükségem van a brit levegőre. (Meg hazafelé a párizsira, meg a bécsire, de ez más tészta.) Apáddal egy kurva közös nyaralást nem voltunk képesek összehozni. Fene essen a hírlevélbe, hogy el tudja baszni a kedvemet. Tovább. 

Szöveg, utolsó bekezdés: "Kényeztesd a tested, ápold a lelked!" Ahhhhha... Csúcspont. Tegnap este bőrradíroztam. Az számít? Sőt, fogselymeztem is. Kényeztetés kimaxolva. Lélekápolás? Hmmm, a Hannibal sorozat új évadát néztem 3 órán keresztül, ez minek számít? Valószínűleg elég ápoló hatása lehet, mert elfelejtettem a szokásos esti pityergést. Ezek szerint a hulladarabolás jó hatással van az érzékekre. Persze, egy ölelés még jobb lett volna, de ne legyünk telhetetlenek. Ha Hannibal jut sok vérrel, akkor annak kell örülni. Lehet hogy Stockholm-szindrómám van, mert pár röpke pillanatig hiányzott az apád, de ez irreális azok után amiket mondott rólam/ ahogy viselkedett velem. Majd kinövöm ezt is minden bizonnyal mint a kedvenc skinny farmeremet.

Nah, nyugi Kölyök, anyu megrázza magát, ez a nap jobb lesz mint a többi, a NIVEA hírlevél meg bassza meg. (Üzenem a szerkesztőknek hogy a 'hardcore' anyukáknak egy jó airsoftozás vagy motorozás lenne az igazi kikapcsolódás, nem a gyöngykivonatos tusfürdő egy tengerparti nyaraláshoz...)

Hello Mogyoró,

Remélem ízlett az ebéd. Eldöntöttem hogy ha hányok is, de eszek. Egész tűrhető volt a lecsós szelet, kár hogy nem kívántam egy falatját sem. Bízom benne hogy nem fuldokolsz abban a napi 3 liter vízben amit megiszok (én borzasztóan rühellem, csak miattad iszok ennyit.) A joghurt sem esett jól, meg a barack sem - de hátha legalább neked használ ezzel a millió vitaminnal együtt amit szedek. Mozgok is kicsit, hátha jobban érzed magad tőle (én nem, sajnos).

Fullasztó meleg van, tartja magát a 40 fok, nem tudok futni menni. Estére ígértek lehűlést, alig várom hogy akár csak két csepp eső is essen. Felöltözünk, megyünk kocogni, jó? Tuti jó program esőben futni. Hátha kicsit lehiggadnék tőle. Ma is felkaptam a vizet mikor Ádám hülyeséget kérdezett, de szerencsére nem szóltam neki vissza, szokás szerint lenyeltem. Mostanában ez megy a legjobban: inkább nem szólok egy szót sem. 

Látod mennyit változnak a dolgok... Eddig csuklóból kiosztottam bárkit. Most már úgy vagyok vele hogy csak hagyjanak békén. Szeretnék egy napot kettőnknek gyomorgörcs, hányinger, sírás és nem-alvás nélkül - tegnap este cuki voltál mikor az ágy szélén ücsörögtem bőgve, Te meg elkezdtél szambázni. Mikor Youtube-on kikerestem Mahler 5.szimfóniáját, belassultál és abbahagytad. Szerintem elaludtál.

Milyen furcsa, hogy néhány hónappal ezelőtt még azon pánikoltam, akar-e majd az apád, most meg már azon, hogy bárcsak ne akarna, mert attól félek hogy el akar majd venni tőlem. Tudod hány történetet olvastam már mikor az egyik szülő meglépett a közös gyerekkel külföldre és a másik soha többé nem látta?...Hát, a gyomorgörcsömön ez sem segít. Ez a rettegés egy egészen új változata. Persze, féltettem már a saját életemet, annyi rázós helyzeten vagyok túl hogy nem tudnám megszámolni. Most viszont ez egy olyan szint, amin még sosem jártam. Érted rettegek. Hogy vajon képes lenne-e bántani téged mikor épp dührohamot kap. És hogy vajon mi lenne a reakcióm ennek a leghalványabb előszelére is. Érdekes módon csak többedjére jut eszembe hogy jé, hiszen akár engem is bánthatna. Mondjuk lelő ha elborul az agya?... Már nem tudom mit higgyek, összeomlott ez az egész mint egy kártyavár, én meg itt ülök a közepén, és az zakatol a fejemben, hogy ha kell, az életemet adom a tiéédért, és bár tudom hogy csak azt lehet gyűlölni, akit egyszer szerettél, most csak színtiszta rettegést érzek apáddal kapcsolatban. Lubickolj csak, addig jó neked míg odabent csak úszkálsz és fizikailag nem vagy részese ennek idekint. Hátha estére tényleg ideér a vihar, az orkán erejű széllel meg az óriási jégdarabokkal, és én végre megnyugszom kicsit.

Arra gondoltam, feladok egy hirdetést valami hasonló szöveggel:

"Alig használt kismama keresi születendő gyermeke leendő nevelőapukáját. Jelentkezési határidő: legkésőbb 11.08. a tervezett dec.8-i szülés időpontja előtt egy hónappal az összecsiszolódás végett. Au pair tapasztalat és döglött hal vérmérséklet előny!"

Nem tudom mennyit és milyen formában érzel ebből a szenvedésből - sajnálom és utálom ezt a helyzetet. Ma is megvolt a napi adag bőgés, standard módon; jó ez a 3D-s műszempilla mert nem kenődik el mint eddig a festék. Állandóan ficánkolsz, legalábbis most már azt hiszem ez a furcsa érzés Te vagy, délután kifejezetten sokat mozogtál mikor babalátogatóban voltam és le voltam törve mint a bili füle mert Ágiéknál megy a happy családmodell és szar volt átkonvertálni a saját olvasatomra hogy nálam meg nem.

Idegbeteg napom volt, nagyon kevés lesz a matek miután megszületsz mert a terhességi gyermekágyi segélyt a múlt évi fizum alapján fogják számolni, ami vajmi kevés volt. Nyugi, anyu már matekozik hogyan csinálja hogy jó legyen. HR-en ma a kis családi adókedvezményes papírommal: az apukával és a munkahelyével is alá kell íratni...Ööö, vegyük úgy hogy nincs. Végigfutott az agyamon a szombati elköltözés mikor fél mondat erejéig összefutottam apáddal, és ez pont elég volt hozzá hogy bevállaljam az egyedülálló anyuka státuszt csak ne kelljen nála kilincselni egy szaros aláírásért. Ki tudja, aláírná-e egyáltalán. Sajnálkozó pillantások, de végül elintéztem. Pukkadjanak meg.

Délelőtt már az orvos kiakasztott kötelező megjelenésem: pozitív lett a hétfői vizeletmintám, gennyes volt. Na bumm, nem fogsz belehalni, de úgy közölte velem mintha nyilvános WCből ittam volna vagy valami. Öcsém, 21.század, felírattam rá valami gyógyszert és jól leszek. Strandon voltam, ami ugye a higiénia alapköve, nem értem miért kellett ilyen lekezelően előadnia hogy találtak valami eltérést. Legalább a védőnő nem cirkuszolt mikor közöltem vele hogy nemhogy nem élünk apáddal együtt, megyek haza Józsára nagyanyádhoz minden jel szerint. Szerencsére nem kérdezgetett, csak mikor látta hogy a mérlegelésnél a súlyom bőven kevesebb volt mint múltkor, mondta hogy nem fogyasztana le papíron mert rosszul venné ki magát, inkább beírja megint ugyanazt a súlyt. Írjad vaze, attól nem leszek nehezebb...Stressz, szomorúság, gyomorgörcs, 40 fokkal kombinálva tuti fogyasztószer. Az előbb a teraszra beállított valami kis cirmos macska és nyávogott hogy éhezik, ahogy tegnapi hideg pizzaszeletet tépkedtem neki, én is legyűrten kínlódva egy fél szeletet. Egy macska miatt vacsoráztam, vágod? Alig bírok kényszerből enni hogy hozzájuss a vitaminok mellett valami konkrét tápanyaghoz is. #szaranya érzés kipipálva.

Szerencsére a többiek nagyon kedvesek, törődnek velem, csak így esténként borzasztóan üres a lakás tökegyedül. Ki se pakoltam költözés után a cuccaimat - minek...Úgyis mindig mennem kell. Jobb neked a hasamban, komolyan mondom inkább ne szüless meg. Elleszünk így kettecskén, csak összekaparom magamat Picike Ember.

aprócska darabokban

Vajon mit fogok neked mondani?...

Szeretném ha nem éreznéd ezt a fájdalmat amit most én érzek - de sajnos tudom hogy egyek vagyunk, Te a pocakomban szenvedsz, én meg azon kívül. Szeretném neked könnyebbé tenni ezt a helyzetet de jelenleg fogalmam sincs, hogyan tudnám. Nyugodj meg: én is ezen vagyok. Nyugalom lesz, megígérem, bármi áron. Nem lesznek veszekedések többé, se sírva ácsorgás a fürdőszobában, nem fogok gyomorgörccsel ki-és megint bepakolni utazótáskába, szatyrokba, dobozokba. Ígérem hogy többet fogok enni; leküzdök pár falatot reggelire-ebédre-vacsorára. Lesz családod. Szeretni fogunk. Én is, a nagymamáid is, a testvéreim is, a 4 cica meg a 2 kutya is; lesz kiságyad és babakocsid. Biztosan nem olyan csillogó és fényes mint azoknak, akiknek sokan vásárolják a babakelengyét tengernyi válogatás után, de lesz. Szeretni fognak a keresztszüleid és a barátaim, mindenki nagyon vár téged, vigyázni fogunk rád, akármi is lesz és nem fogsz nélkülözni mert nagyon akartalak Téged. Én meg összeszedem magam, igyekszem megint jókedvű lenni hogy Te is az legyél, megpróbálok többet aludni hogy mindketten kipihentek legyünk a nagy napra, és ígérem hogy...Nem tudom hogy lesz-e apukád. Ezt az egyet nem tudom megígérni. Hidd el: ha találok valakit akivel szeretni tudjuk egymást, akkor ő biztosan olyasvalaki lesz, aki téged is szeretni fog. 

Nehéz beismerni mikor elbukunk valamit, én most épp a beismerés fázisában vagyok, de tudod: anyukád eddig még minden helyzetet megoldott és bármikor talpra állt mert ilyennek született. Egy harcos vigyáz Rád Kicsim, ezt ne felejtsd el. Nem lesz egyszerű, de tudom hogy minden jóra fordul.

Szia Bébipók,

Anya végre összeszedte minden erejét és ír neked megint. Ez a terhesvitamin (konkrétan az Elevit meg a Femibion) olyan, mintha valami droggal tömném magam: lehet hogy megkapod az összes vitamint amire szükséged van, de engem teljesen lenyomnak. Besztrájkoltam 4 napra és nem szedtem be semmit  (...elő is vett a "szaranya" érzés...), de a nyűgjeim is elmúltak. Nem törtek rám katasztrofális éhségrohamok mint egy alultáplált haldoklóra (ne röhögj, eddig bevett volt az "5 perces éhség": közölted hogy éhes vagy, és 5 percem volt enni valami értékelhetőt, különben az ájulás szélére kerültem); nem puffadtam délután 4re lufi méretűre; nem éreztem azt 9 órányi alvás után hogy állva is elalszok csak egy istálló kell hozzá mint a lovaknak, és még sorolhatnám. Nem tudom ki találta ki ezeket a vitaminokat vagy mi velem a baj, de olyan vagyok tőlük mint egy lelkiproblémás zombi. De még egy sima kálcium pezsgőtablettától is... Kész vicc.

Hiányzik az anyádnak a sport. Valószínűleg egy lekváros palacsintának is több energiája van mint nekem mostanság, szóval a futócipőmnek már biztos nincsen lábszaga annyira kiszáradt, a pólóimat lyukasra rágta a moly, és már az is komoly testedzésnek minősül ha reggel loholok a busz után 20 métert. Vagy, ha megmászom azt a 4 emeletet délután mikor hazaérek a társasházba (perszehogynincslift). Az utóbbi pár hétben a szex és a gyomlálás volt a legkomolyabb testmozgás amit végeztem. Neeem, még nem gurulok, ami meglepő tekintve hogy mennyit eszek, de úgy vagyok ezzel hogy Te szépen nődögélsz, bitang iramban, és legalább cickóra is ment a pluszból szóval nem panaszkodok.

Motor, na az nem lett. Ez nem jelenti azt hogy letettem róla, de egyelőre jegelés alatt álló projekt. Megígértem hogy nem fogok neked hazudni: apáddal annyira hektikus a viszonyunk (és még csak össze se költöztünk), hogy lelki szemeim előtt a lelakott britt telepi egyedülálló anyukák szörnyképe lebeg akik segényből nevelgetik a lurkókat, és ez annyira borzasztóan hat rám, hogy nem merek motorra költeni mikor szükséged lesz kiságyra, babakocsira, kajcsira, tisztálkodó szerekre, ruhácskára. Képzeld, már van kádad meg ágyneműd; nagyival olyan huzatot varratok rá hogy magától fog betakarni. Motort meg majd veszek. Egyszer biztosan.

Születésnapomon veled ültem a klinikán vizsgálatra várva, mert előtte 2 napon keresztül görcsöltem és miután bevettem egy kollégiumnak elengendő mennyiségű paracetamolt, elkapott ismét a "szaranya" érzés amiért nem nézetem meg magamat (-és nyilván téged) egy orvossal, szóval én balga időpont nélkül be mertem ülni a nőgyógyászati ambulanciára egy orvosért, csak köpjön annyit hogy jól vagy. Nem kellett volna...5 (!!!) órát vártam 5(!!!) percre; kisebb idegösszeroppanásom volt a 'kalandtúra' végére. Közben le lettem osztva többször is, ad #1: miért nics időpontom? Mert bakker a görcsök nem jelentkeztek be hetekkel korábban, ad #2: miért nem abba a kórházba mentem ahol megállapították hogy terhes vagyok? (Mert onnan küldtek ide hogy itt vagyok körzetes...) és amúgy meg várjak soromra mert a maradék hatszáznegyvenhárom nő előttem mind IDŐPONTRA vár, ami nekem meg nincs szóval kuss a nevem. A lényeg: a doki annyit mondott hogy nő a méhem és biztos azt viselem rosszul. Sírva jöttem ki, de Te legalább jól vagy, ennyi volt a lényeg. És 2 nap múlva ismét megyünk hozzájuk terheskiskönyvért, de nyugi! Anyád most kért méltóságos-nagyszerű-időpontot, reméljük hogy nem ülünk ott megint fél napot a semmiért.

Jó sok időbe telt eljutnom idáig. Valahol a fejemben letapadtak a mondatok és nem sikerült írnom semmit sem - pedig megfogadtam hogy a kedvedért dokumentálni fogom azt a 9 hónapunkat együtt amit a hasamban fogsz tölteni. :)

Akkor kezdjük az elején: szia Picuri! 4 nap múlva pontosan 2 hónapja lesz hogy a pocakomban tartózkodsz egy 'hit-remény-szeretet' és egy futó agár sziluett tetoválás között. Én csak április 7-én bizonyosodtam meg létezésed felől - máris mondom, ez egy keddi nap volt. Mondjuk kábé a bizonyosság 'nyugalmával' nézegettem a pozitív terhességi tesztet - vannak ezek a megérzések is meg néhány fizikai tünet ami azt súgta már nem vagyok egyedül a bőrömben. Bingo. Apáddal mindezt telefonon közöltem a köztünk lévő távolságból kifolyólag és mert megígértem neki hogy ha kész a teszt, egyből értesítem az eredményről. Nem akartam terelni hogy üljön autóba és jöjjön be, úgyis levágta volna mi a helyzet és ilyen állapotban nem szerencsés vezetni. Szóval igen, 'elegánsan' telefonon közöltem vele a tényeket...Hát, mondjam az igazat vagy hazudjak valami szépet? Alapelvként lefektettem hoyg őszinte leszek veled mindig: szóval sokkot kapott. Utána persze már örült, de először azt hiszem köpni-nyleni nem tudott. Nem csodálom. Elújságolta nagyanyádnak, aki nagyon örült, én nem mondtam semmit az enyémnek, vártam vele pár napot. (Leendő) Keresztapádnak viszont egyből küldtem egy smst a jó hírrel - volt örömködés.Mondta hogy majd jól megtanít Subarut vezetni. Ilyen jófej keresztaput választottam neked, látod? :)

Azóta...Huhh. Anyu élete felfordult. Nyilvánvalóan ce cigi, se alkohol, nagy hirtelen abbahagytam a thai box edzést és 2 hónap alatt egyszer mentem le focira is. Ja és egyszer futni voltam apáddal. Nem sok, igaz? A heti 4-5 sportos alkalomhoz képest...Hátttööö...Egeeeen. Be vagyok punnyadva. Nyugi, még nem vagyok bucira hízva, eddig másfél kg plusz jött fel rám, nem vészes. A jóllakott napközis vagy kölyökgólya pufi arc még várat magára. Általánosságban véve olyan fáradt vagyok hogy sokszor este fél 10re már alszok. Vagy még hamarabb. És a hányinger...Jajj Bébipók, ne tudd meg. Reggeli rosszullét? Viccelsz? Akármikori rosszullét. Nincs napszakhoz kötve; eszek - hányinger. Nem eszek - hányinger. Lépcsőzök - hányinger. Monitort bámulok munkahelyen - hányinger. Jópofa dolog... Én hülye lelkesen szedem a terhesvitaminokat (elevit, Femibion, Magnerot pluszba, C vitamin, kálcium) - persze hogy mikor valamelyiket beveszem, utána a gyomrom egyből tiltakozni kezd. Kicsit olyan, mint a végtelenített másnaposság. :D

A többiek reakciója...Ó nagyon édesek alapvetően, kicsit már most is olyan mintha lenne egy rakat pótszülőd. Jó dolgod lesz, hidd el! A csajok rommá cukiskodták magukat, mindenki tippelget fiú leszel vagy kislány. A srácok átmentek védelmezőbe és állandóan etetnének, segítenek a vásárlással, stb. Jó lesz, hidd el, bírni fogod őket, hamar megismersz majd mindenkit és rájössz anyunak milyen jó arc barátai vannak.

Holnap anyának születésnapja lesz, venne magának egy sportmotort. Eredetileg crossmocit szerettem volna, de hát kereslet-kínálat nem mindig egyezik, így sport lesz belőle, egy kis 50 köbcentis Aprilia. Nyugi, ne ijedj meg, nem lesz nagy motorozás, eszem ágában sem lenne veszélyeztetni az én csöppömet. :) Csak gurulnék vele párat, meg bütykölgetném. Aztán vagy lezsírozom és a garázsban eláll, enni nem kér, vagy eladom és veszek neked valami főnöki kiságyat. Ééés...MEGLEPETÉS!!! Tegnap vettem neked egy kismotort. Tudod, az a lábbal hajtós törpemotor. Oviban mindig verekednem kellett érte a srácokkal; neked ilyen gondod nem lesz mert máris van sajátod. Nagyon vagány: fekete, citromsárga kerekekkel és digitális kijelzővel (jó, az csak matrica :D )

Látod-látod, egy rocksztárból is lehet anyuka, csak nem a szokványos úton. :)

Abban a (számomra) szerencsés helyzetben vagyok, hogy a párom szintén biszex beállítottságú, mint én magam is.

Voltaképp így  lobbant fel köztünk a kémia megismerkedésünk után nem sokkal: nyíltan közöltem vele hogy "két térfélen játszok", mire ő is coming out-olt: volt/ van dolga más pasikkal. Nem tiltakoztam, sőt. Felizgatott a gondolat ahogy egy másik férfit kényeztet vagy csak alárendelt szerepben hagyja magát megdugni. Az elején csak tapogatóztam a kérdéseimmel, mostanra egészen tisztán látok vele kapcsolatban; nem titkolt semmit és mióta egymás mellett vagyunk is volt már férfival - nem akartam határokat szabni neki és nem tiltakoztam, cserébe ő is megértő volt velem és "lányos vonzalmammal" és megállapodásunk értelmében nem számít megcsalásnak ha ő pasival, én nővel vagyok együtt. Szép kis story, nemde? :D

Kezdettől fogva bujkált bennem a gondolat hogy mit tudnék vele kezdeni ha a domináns szerepet rám osztaná és hagyná hogy kedvemre kóstolgassam. A kivitelezés mindeddig váratott magára - míg ő első közös éjszakánkon bekóstolt engem análszexszel, én inkább úgy voltam vele hogy izgat, érdekel, de ellenérzéseim vannak azzal kapcsolatban hogy én dugjam őt seggbe. (Gondolkoztam hogyan lehetne ezt az egész történetet kevésbé vulgáris kifejezésekkel tálalni, de a tartalomhoz valamelyest még passzolnak is a kissé ocsmány szavak.) Persze óvatos szárnypróbálgatásaim azért voltak már irányába; kikötöztem, "megerőszakoltam" lovagló pózban, kényszerszopattam az ujjaimmal és hasonló apróságok. A fájdalmat nemcsak nem szereti úgy mint én de nem is nagyon tűri, ezért inkább csak érzékeltettem vele milyen is mikor én diktálok, neki pedig zéró beleszólása van a dolgok alakulásába. Alkalomadtán kifejezetten élvezte ezirányú ténykedéseimet, engem pedig határtalan elégedettséggel és izgalommal töltött el az én erős, határozott pasim ágyban való meghunyászkodása és elgyengülése kezeim közt, ahogyan puha vaj módjára formálhattam kedvemre.

Sajnos ritkán látjuk egymást, mivel 200-pár km távolságra él tőlem a munkahelye miatt (de már nem sokáig, szerencsére). Nimfomán természetemmel rendkívül rosszul tűröm a szex ilyen ritka jelenlétét az életemben, ezért mikor újra találkozunk, szinte kivétel nélkül pár órán belül az ágyban kötünk ki és már gyűrjük is a lepedőt. Nem volt ez másként 2 napja sem - szerda este ismét ölelhettem és a nyakamon éreztem lehelletét. Ünnepelnivalónk is volt; egy versenyen 2. helyezést ért el és ezért (is) rettentően büszke voltam rá. Pezsgővel vártam ahogy ilyenkor dukál, de az kevésnek bizonyult ezért pár duplavodka-duplawhiskyvel megtoldottuk a közeli pubban. Ajándékokat is hozott nekem: egy teljes taktikai öltözetet katonai bakanccsal, amitől már alapból a föld felett jártam örömömben. (Tudja mi kell a nőnek... :D ) A sikeres bemelegítés után nem sokkal az ágyamban kötöttünk ki. Nagyvonalúan megengedtem neki hogy magáévá tegye a fenekemet (főleg hogy a kedvéért beöntéssel szórakoztam közel fél órán keresztül, csak hogy tényleg mindkettőnknek fenntartásoktól mentes élvezet jusson). Imádom vele a szexet, remekül kiegészítjük egymást, sikerült agyig felizgatnia nagyon rövid idő alatt, és alig vártam hogy átvehessem tőle a stafétát. Mikor elérkezettnek éreztem az időt, elővarázsoltam kedvenc narancssárga ruhaszárító kötelünk egyik 5 méteres darabját (nem vicc; egyik éjszakánkon a TESCOban vettük hiánypótló jelleggel kötözéshez - a taxis kicsit sem röhögött mikot beszálltunk 20 méternyi sárga nylonkötéllel teregetéshez meg egy üveg Asti pezsgővel XD ). Van az a pont, mikor érzem rajta hogy "hagyja magát" - nem tiltakozik, nem kéreti magát, igazán egyszerű dolgom van vele. Ez volt az a pont azon az éjszakán. Egészen felemelő érzés a maga furcsa módján mikor az egyszeri ember lánya a kilencven-pár kilós, egyébként fegyvermániás és gyakorlóruhában járó pasiját kötözgeti, aki mindezt gyermeki szendeséggel hagyja is. Milyen érzés? Nincs isten-komplexusom, nem célom uralkodni felette. Az élvezet amúgy sem az, mikor mondjuk megkötözöm. Az élvezet ott kezdődik, mikor már bármit tehetnék vele mert nem tudna ellenállni kötéllel körbecsomagolva, mégsem lépek át egy bizonyos határt. Szeretném-e ilyenkor bántani? Persze. Bántom-e? Nem. Vigyázok rá. Ez a mi kis "bizalomjátékunk": feszül egy vékony hártya a levegőben, ami nem szakadhat el, különben oda a varázslat. Jó, persze, finoman okozok neki fájdalmat, már arra is szottyog ha csak megharapom, de van az a vonal, amit nem lépek át. (Ebből a szempontból nem hasonlítunk: én igénylem a fájdalmat, viszonylag jól is tűröm, ő nem.) Szóval ott fekszik előttem mint egy szépen összerakott műalkotás. Ajándék, amit ki helyett becsomagoltam, és most lehet neki örülni. Egyértelműbb nem is lehetne: fordultak a szerepek.

Vibrátor, gumit rá, megkapja a bevezetést, nyalogatom, harapdálom, szívem szerint belemélyeszteném a fogaimat, de nem bírja... Szomorú. Visszafogom magam, ettől csak nő a fejemben a feszültség, pattognak a kis szikrák valahol a homlokom mögött, hergelem saját magamat, ő meg nem tiltakozik, de miért nem?, megbaszom, istenem muszáj, annyira de annyira akarom hogy olvadjon el a kezeim közt. Ilyen szokatlan ez: anyámék fiúnak vártak, ez lett belőlem, vajon hány nő akarja rongyosra baszni a pasija seggét?... Már nem finomkodok vele, kicsit ellen is áll, de már nem érdekel, beletolom a vibrátort a seggébe. Atyaég, mocskosul izgató. Nyöszörög, komolyan; félúton a nyögdéles és a nyüszítés közt, ettől hülyét kell kapni, a combomon lustán csordogál le a saját nedvem, ő izgul, én izgulok arra hogy ő izgul, ez ilyen körforgás aminek tuti az a vége hogy valaki elélvez.

Az idő szex közben folyékonnyá válik és úgy csordogál el hogy észre sem veszem; 1 óra, sok óra, 5 perc - nem tudom megítélni mikor mennyi telik el. Nincsen viszonyítási pontom, meddig tologatom a zöld vibrátort a hátsójába, néha adok rá rezgést is, a nyögdécselése konstans és agyig izgat... Ő volt az első pasim aki hagyta hogy "megdugjam". Lista, szerepcsere: pipa